Az Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer története

Az Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer története

Az Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer kidolgozása, valamint az Etka Jóga Nemzetközi Egyesület (EJNE) megalapítása Kártyikné Benke Etka nevéhez fűződik, aki 1920-ban született, és 2013 márciusában hunyt el.

Etka anyó 1920–ban született szívbetegen, nyitott hátgerinccel, ezért nem végezhetett fizikai munkát, és mellőznie kellett a sportot és a tornát is.

Harminc éves korától különböző betegségektől szenvedett (ízületi gyulladás, fejfájás stb.). 55 évig élt abban a tudatban, hogy betegségei nem gyógyíthatók. Ekkor dr. Kenyeres Károly irányításával megtanulta az élettanilag helyes légzést, táplálkozást, koplalást, belső szervtornát és gondolatirányítást. Egy év múlva a megváltoztatott életmódja hatására megszűntek fájdalmai.

 (Hogy hogyan változatta meg életmódját, arról „Érezzük és élvezzük, hogy lélegzünk, mozdulunk – ott, ahol vagyunk!” című könyvében ír részletesebben.)

Ezután kezdte el tanulmányozni az emberi test és elme kapcsolatát és fejlesztését, valamint az összes elérhető keleti és nyugati szellemi és fizikai mozgáskultúrát kipróbálta. 50-es éveinek végén kezdett jógát oktatni Egy idő után úgy érezte, hogy hiányzik valami még a megismert tanokból, ezért elkezdte figyelni a gerinces élőlények és a kisgyermekek légzését, mozgását.


Etka anyó egyik könyvében alábbiakat írja:

„Sok évet töltöttem el az ősi jóga elsajátításával. Különféle keleti és nyugati öngyógyító, és önfejlesztő módszert kipróbáltam. Rájöttem, hogy kimaradt az ősi jógából éppúgy, minden más fizikai, szellemi kultúrából a velünk született természetes légzés és mozgás. Semmit nem teszek már úgy, ahogyan nekem tanították, de nélkülük mégsem jutottam volna el oda, ahol most vagyok. Közel 60 évesen kezdtem el jógát oktatni dr. Szabó Endre szakorvos felügyelete mellett. Az emberek sokallták azt az idő ráfordítást, amit az egészség megőrzésére és visszaszerzésére ajánlottam. Ekkor kezdtem el figyelni a kisgyermekek és más gerinces élőlények természetes légzését, mozgását. Magam is megpróbáltam természetes lélegezni, mozdulni. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy frissen tudom magam tartani a természetes légzéssel, az izmok megfeszítésének és elernyesztésének váltakoztatásával mindig ott, ahol éppen vagyok. Módszerem lényege még az állandó gerincmozgás. A mindennapi tevékenységeink közben. Létrejön a helyes testtartást biztosító izomegyensúly, a kidomborodó mellkas által a tüdő teljes át légzése”.


A módszer „Etka” néven szabadalmaztatva van.

A pedagógus továbbképzésben pedig akkreditált.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × öt =

design elem design elem

Hasonló bejegyzések

Összes bejegyzés