A gerincproblémákat orvosolja az Etka-jóga

A gerincproblémákat orvosolja az Etka-jóga

Az Etka-jóga a lapocka közötti gerincszakasz kimozgatását, a gerinc rugalmasságának növelését, valamint az agyféltekék működésének kiegyenlítését segíti. A tanfolyamot Óbecsén a helyi szakorvosok által indított Villogó Polgári Társulás szervezte meg.

Koncz Mónika elnök, Villogó Polgári Társulás, Óbecse:

Ez egy olyan mozgásforma, amely megmozgatja az embereket, és a hátgerincnek, az ember tartóizmainak a fejlesztését szolgálja, miáltal megtanulunk helyesen állni, tehermentesíteni a hátgerincet különféle mozdulatokkal, amikkel ki tudjuk a már begörcsölt izmokat ugrasztani, ezáltal megkönnyítve a mindennapokban előforduló problémákat.

Az Etka-jóga Kártyikné Bence Etka felismerésein alapul. Lényege a mindennapokban is alkalmazható mozdulatok elsajátítása a helyes légzéshez és a helyes testtartáshoz.

Losonc Ágnes jógaoktató:

A légzésen alapul és, hogy erőt gyűjtünk és erőt fejlesztünk és mindig frissek tudunk maradni. Nullától 120 éves korig lehet rá jelentkezni. A szenior csoport, ami most is fél öttől kezdődik, ők széken ülve erősítik izmaikat, és tanuljuk a légzést.

Az órákat szerdánként a Than emlékházban tartják meg.

Horti Andrea munkatárs, Than emlékház, Óbecse:

Nagyon örülünk, hogy ilyen újdonság is van itt a Than emlékházban, vagyis Óbecsén, mivel úgy néz ki, hogy nagy az érdeklődés ez iránt. Mindig arra törekszünk, hogy sokoldalúak legyünk, és ezzel is hozzájárulunk ehhez.

A tanfolyam két csoportban zajlik: az idősebbek számára szervezett jógagyakorlatok mellett a fiatalabbak valamivel intenzívebb, lazító, erőfejlesztő gyakorlatokon vehetnek részt.

Forrás: RTV
https://youtu.be/2MwJVNEbyEQ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × négy =

design elem design elem

Hasonló bejegyzések

Összes bejegyzés