Mindent a teafáról

Mindent a teafáról

A teafa használatának kezdete

Az 1770-es években James Cook kapitány és legénysége megfigyelte, hogy az ausztrál őslakosok a fa leveleiből teát, illetve fűszeres söritalt készítettek. A levelek főzetét a tea helyettesítésére használták, ezért a növényt az angolok teafának (tea tree-nek) nevezték el.
Az őslakosok a teafát gyógyászati célra is használták, belsőleg és külsőleg egyaránt. Légzőszervi bántalmakat (meghűlés, köhögés, orrdugulás, láz), izomfájdalmakat, bőrbetegségeket, szemproblémákat, illetve emésztőszervi betegségeket kezeltek vele.

A teafaolaj története

A teafaolajjal kapcsolatos klinikai kísérleteket az 1920-as években egy sydney-i vegyész kezdte meg, és az eredmények messze felülmúlták a várakozásokat. Emiatt a II. világháború idején az ausztrál és a brit katonák sebeinek kezelésére – természetes antibiotikumként, antiszeptikumként – használták, mégpedig igen jó eredménnyel. 1940-ben a penicillin megjelenése csaknem kiszorította a gyógyítás területéről, majd az 1970-es években újra az érdeklődés központjába került.

Széleskörű alkalmazása az olaj két egymással szorosan összefüggő tulajdonságán alapul:

  1. Elpusztítja a betegséget terjesztő mikroorganizmusokat, baktériumokat és a gombát.
  2. Fenti hatásával egyidejűleg pozitívan befolyásolja az ember immunrendszerét, azaz a szervezet védekező képességét az egészséget fenyegető kórokozókkal szemben. Mint mindig, amikor valamit ilyen nagymértékben dicsőítenek, és gyors térnyerését segítik elő, a minőség csorbulhat. Figyeljünk tehát az olaj vásárlásakor, mert nagyon sok csekélyebb értékű vagy elöregedett áru van a piacon. A jó teafa-desztillációknál csak a fiatal leveleket és ágakat használják fel.

A fajok közül az Ausztráliában honos igazi teafa bír a legnagyobb jelentőséggel. További, a növényi drog- és illóolajnyerés szempontjából fontos fajok például az ezüstös kajeputfa és a niaoulifa.

A teafaolaj nemcsak gomba-, baktérium- és vírusölő tulajdonsága miatt kedvelt, hanem azt is igen nagyra becsülik, hogy nem károsítja sem a szöveteket, sem a nyálkahártyát, hígítás nélkül is használható. Sőt, jótékony hatással van a sejtek fejlődésére, megújulására. Enyhén zsibbasztó, ezért fájdalomcsillapító hatású is, mely kiváló a sebek gyógyításánál.

A teafaolaj hasznos tulajdonságai és alkalmazhatósága

  • Általános fertőtlenítőszer, elpusztítja nemcsak a gombákat és a baktériumokat, de még a vírusokat is.
  • Gombás fertőzések (hüvelygombára, lábgombára, húgyúti fertőzések), fekélyek, gyulladások gyógyszere (szájfekély, fogínygyulladás, fogfájás).
  • Bőrbetegségekre, leégésre, pattanásokra, vágásokra, sebekre, rovarcsípésre, pikkelysömörre.
  • Légúti betegségek tüneteit enyhíti: asztma, hörghurut, megfázás, köhögés, fülfájás, torokfájás, mandula-, és gégegyulladás. Oldja a nyálkát, kihajtja a váladékokat.
  • Erősíti a szervezet ellenálló képességét, megnyugtat, erőt ad, segíti a logikus gondolkodást és a koncentrálóképességet.
  • Jól keveredik cajeputtal, citrommal, kakukkfűvel, levendulával, niaoulival, pálmarózsával és rózsával. Bátran kísérletezhetünk vele, felhasználási módja szinte végtelen, fertőtlenítő hatását az élet bármely területén ki tudjuk használni.

A teafaolaj felhasználásának módjai a teljesség igénye nélkül

  1. Hígítatlan állapotban: Alkalmazhatjuk közvetlenül a fertőzött területre, a kiütésekre, vágásokra, égési felületre és harapásra.
  2. Belsőleg: 2-4 csepp teafaolajat keverjünk el mézzel. 150 ml teába téve segít megelőzni a betegségeket. Belsőleg való használatra csak a nagyon biztonságos, bio illóolajok alkalmasak!
  3. Masszázshoz: Használhatjuk a bőr funkciók javítására. Az izmokra és az idegekre hat és fokozza a vérkeringést. Mindig keverjük az olajat más bázisolajokkal, ha masszázsra használjuk. 1-2 csepp teafa olajat shea vajhoz, mandula-, olíva-, jojoba-, avokádó vagy bármilyen, hidegen sajtolt növényi olajhoz adva, segít megakadályozni a baktériumok és vírusok terjedését.
  4. Párologtatva: Néhány csepp olajat tegyünk zsebkendőre, ágytakaróra, aromalámpába, textilre, a radiátorra vagy hígítva porlasztóba, légfrissítő hatású illatosítóként. Kiváló a mikroorganizmusok ellen.
  5. Fürdő: Tegyünk 2-3 csepp olajat két kanál olívaolajhoz vagy felolvasztott shea vajhoz és ezt öntsük a fürdővízbe.
  6. Borogatás: Cseppentsünk 2-4 csepp teafaolajat 1 dl vízbe, majd áztassunk pamut textíliát a keverékbe. A kendővel fedjük le a problémás területet, és hagyjuk rajta pár percig.
  7. Inhalálás: Tegyünk 3-6 csepp olajat forrásban lévő vízhez vagy gőzölőbe.
  8. Gargarizálás/öblögetés: Száj- és torok öblögetéshez tegyünk 4 csepp olajat 25ml langyos vízbe.
  9. Ruhák öblítéséhez: 2 evőkanál ecethez cseppentsünk 5 csepp teafaolajat, és a szokásos öblítőnk helyett ezt használjuk.
  10. Fertőzések megelőzésére: Nyilvános fürdőhelyek, wc-k használata után cseppentsünk a tisztasági betétünkre vagy fehérneműnkre 2 csepp teafaolajat, ily módon megelőzhetjük a fertőzéseket.
  11. Pelenkacserénél: teáskanálnyi babakrémbe keverjünk 1 csepp teafaolajat.
  12. Horzsolás, vágott seb, herpesz, ekcéma, sömör, rovarcsípés, kiütés, égés, napégés esetén kenjük a sérült felületre. Fülfájdalomnál cseppentsük a fülbe. Kitűnően alkalmas bőrsérülés fertőtlenítésére, mivel a seb nem ég tőle; nem károsítja sem a szöveteket, sem a nyálkahártyát.
  13. Arthritis, izomfájdalom, izomláz esetén: 1 rész teafaolaj, 10 rész hidegen sajtolt növényi olaj keverékét megmelegítve masszírozzuk a fájó testrészbe.
  14. Torokfájás, dohányzás okozta köhögés, szájszag esetén: meleg vízzel telt pohárba 5-10 csepp teafaolajat tegyünk, ezzel gargarizáljunk.
  15. Megfázás, nátha, arcüreggyulladás esetén arc-szauna készítéséhez: 2 liter forró vízbe 10 csepp teafaolajat tegyünk, és becsukott szemmel inhaláljunk.
  16. Fogínygyulladásnál közvetlenül a fogínybe dörzsölhetjük. Nem túl kellemes íze miatt célszerű egy pohár meleg vízben pl. levendulaolajjal keverni, és azzal gargalizálni.
  17. Korpásodás ellen, hajápolásra, hajparaziták ellen: 5 csepp teafaolajat tegyünk a samponunkhoz, majd masszírozzuk a fejbőrbe, azután jól öblítsük ki.
  18. Hólyag- és húgyúti megbetegedések, fertőzések esetén (ülőfürdőként): adjunk 6 cseppet a fürdővízhez.
  19. Fáradt, sérült lábak frissítésére, lábszag ellen: meleg vízbe tegyünk 10 csepp teafaolajat és ebben áztassuk a lábunkat. Lábgomba kezelésére: 4 cseppet tegyünk egy meleg lábfürdőbe, majd dörzsöljük be az érintett területet az illóolaj hordozóolajos elegyével.
  20. Fehérnemű higiéniához: a folyékony mosószerünkbe cseppentsünk pár cseppet (mosódió főzet!). Fürdőszobában, konyhában a penészfoltok tisztítására, általános fertőtlenítésre, felmosáshoz, 1 liter vízhez adjunk 3-5 csepp teafaolajat.
  21. Levegő tisztítására, rovarok távol tartására: párologtatóba, aromalámpába, mécsesházikóba pár cseppet cseppentsünk, vagy 10 cseppet adagoljunk a kempinglámpa olajához, néhány csepp levendulaolajjal keverve.
  22. kullancs eltávolítására: cseppentsünk néhány cseppet a kullancsra.

A teafaolaj ellenjavallatai

  • TILOS alkalmazni kemoterápia alatt.
  • Alkalmazásánál a szem környékét kerülni kell.
  • Gyermekeknél mindig hígítva kell használni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

19 − 2 =