Tudtad, hogy a vádlink a második szívünk?

Tudtad, hogy a vádlink a második szívünk?

Mozdulj rá a napra! – Vádli pumpa állva

A kínai orvoslásban úgy tartják, hogy a vádlink a második szívünk. A nyugati anatómiai ismeretekre támaszkodva is meg tudom ezt magyarázni.

Amíg szívünk az artériákba nyomja a vért, addig a lábszár izmainak ütemes összehúzódása és elernyedése segíti a vénákban a vér szív felé történő áramlását.
Hasonló a helyzet a nyirokkeringéssel is, ami tulajdonképpen nem más, mint egy vakon nyíló vénás rendszer, csak benne nem vér, hanem nyirok kering.

A vénák és nyirokerek fala ugyanis nem rugalmas, hanem inkább tágul. Jóval kevesebb benne az izom, mint az artériák falában, így nagy feladat hárul a környező izomszövetre.

Ezek biztosítják a támaszukat és benne a folyadék áramlását. E nélkül a vér pangna a lábunkban és lassan megalvadna, trombózist okozna. A pangó nyirok pedig lábduzzanatot, ödémát, salakanyagok elakadását és felhalmozódását okozza.

Fontos tehát a séta, szökdelés, futás, lábujjhegyre emelkedés és ereszkedés, minden olyan mozgás, amivel működtetjük ezt az izompumpát.

A vénás rendszerben tárolódik a vérünk több, mint 50%-a, így mint vérraktár sem utolsó. Ezt a vért azonban mozgatni, frissíteni kell, vagyis a vérkeringést működtetni.
Mozgás híján a vénákban lévő – vérnyomást gyakorolva – az érfalra kitágítja azt és visszértágulat jön létre. Ennek előjelei a viszkető, kaparászó érzés a lábszáron, az ún. nehéz-láb érzés, nyomásérzet, feszülő fájdalom, lábdagadás.

Az ülő életmód, a hosszas egyhelyben ácsorgás kedvezőtlenül befolyásolja a vénás és nyirokkeringést.

Előzzük meg a bajt, használjuk izmainkat, működtessük az izompumpát hatékonyan!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × 4 =