sopronifrissules.hu

Mit adott nekem az Etka Jóga?


Pozitív változásokon megyek keresztül fizikailag és lelkileg egyaránt.

Energikusabb, kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, és türelmesebb vagyok. Foglalkozásokon én is feltöltődöm, sokszor kapok megerősítéseket társaimtól. Amit 10 éve nem gondoltam volna azaz, hogy emberek előtt fogok beszélni. Arra meg még 3 éve sem gondoltam, hogy beszéd közben gyakorlatokat mutatok más embereknek, és e közben mindenkire figyelek is. Azt meg végképpen nem hittem, hogy még ki is tudom javítani majd őket.

Minél többet foglakozom az Etka jógával, annál inkább látom, hogy ez egy végtelenül egyszerű, de annál hatásosabb módszer.

Úgy látom, hogy a hétköznapi tevékenységeim folyamán számomra már a természetes testtartás teljesen természetes. Ha néha görnyedten akarok ülni, akkor egy kis idő múlva azt érzem, hogy ez nem jó nekem, és azonnal kiegyenesítem a derekamat, domborítom mellkasomat, kihúzom magamat. Vezetésnél is szabadon hagyom hátamat, nem dőlök hátra, és ebből kifolyólag szabadon tud gerincem mozogni, nem gátolom ülve sem a szívem, sem a tüdőm munkáját. Ezáltal soha sem fáj semmim sem. Ha állok vagy ülök, esetleg napközben lefekszem, akkor már összehúzom tudatosan minden izmomat, ezáltal frissen tudom magamat tartani. Ha mozgásban vagyok, akkor még nem tudom ezt megtenni, illetve ez még nem természetes számomra. Tehát még nem mentem vissza 100 %-osan a gyermekkoromba, amikor minden tevékenységem alatt teljesen természetes volt az, hogy összehúzom, és elernyesztem minden izmomat. Na de ami késik, az nem múlik.

A természetes légzés visszaszerzésére nem kellett időt fordítanom, mivel kb. 24 éve hasi légzést alkalmazok. Ugyanis valamikor énekkaros voltam, és ezen időszak alatt – önszorgalomból – gyakoroltam – egy leírás alapján -, hogy hosszabban tudjam kitartani a hangokat. Ez nagy segítség volt a módszer megtanulása alatt. Erre már nem kellett úgy figyelnem, mint azoknak, akik nem így lélegeznek/lélegeztek. Foglalkozásokon ez okozza az egyik nehézséget. Ilyenkor biztatok mindenkit a kitartásra, és hogy adjon magának elegendő időt.